2012. december 23., vasárnap

Nejem, Nőm, Csajom

Ma este a kisöcsém nem volt itthon, így anya mondta, hogy menjünk el moziba, mondván, hogy így mégsem kell úgy leszűkíteni a vetített filmek palettáját. Nem mintha mind a ketten valami vérfagyasztó thrillerre vágytunk volna. Először eléggé le voltam lombozva, látván a kínálatot, és sajnos, amit meg szerettünk volna nézni, arról lecsúsztunk. Így kötöttünk ki a Nejem, nőm, csajom című magyar filmnél. Nem kell megijedni, a cím először nekem is elvette a kedvem az egésztől, de majd megértitek, ha tovább olvastok. HA tovább olvastok! Ugyanis, aki még meg szeretné nézni ezt a filmet, az ennél a pontnál hagyja abba eme szem- és agymozgató tevékenységét. Köszönöm.
Először is, a történet dióhéjban 4 modern, már létrejött kapcsolatról, de leginkább az ő problémáikról szól.

1. szál: Helga (Schell Judit), sztár-műsorvezető és szeretője (Rudolf Péter), akivel 2 hónapja randizgatnak, valahogy a hálószobát eddig mégsem sikerült megtalálniuk. A férfi érezhetően titkol valamit, és mindezt Helga igen rosszul viseli, hisz eleget csalódott már férfiakban, és szeretne végre megállapodni, és családot alapítani. A történet végén, mikor Helga már mindent a férfira borít, és képtelen teóriákat állít fel arról, hogy ugyan miért is nem akar a férfi vele ágyba bújni, kiderül, hogy Rudi (xD) balesetet szenvedett mind' egy éve. Egész pontosan az exe kutyája (nem mellesleg valami zsebpatkány, tehát nem egy dándog meg nem is pitbull) valami olyan balszerencsés módon harapta meg a hímvesszejét, hogy csak úgy tudja használni, ha előtte egy kis szerkezettel felpumpája. Nem mellesleg ezek után kinyírta a kutyát egy sörétes puskával, és 1 hónap börtönt kapott. Helga persze kiborul , a film végén mégis a férfi ágyán látni, lenge öltözetben, bort kortyolgatva, míg Rudi a fürdőben...pumpál.
Személyes véleményem szerint haragszom Helgára; mert ha igazán szeretné Rudit, elsőre azt mondta volna, hogy semmi baj, megoldjuk. De tegyük hozzá, hogy ez így reálisabb - a mai világban egy ilyen problémát senki sem képes rögtön elfogadni.
Személyes véleményem a színészi munkáról: Schell Judittól már megszokhattuk, hogy abszolút nyugalommal és jéghideg tehetséggel dolgozik. Rudi meg az én szememben egyszerűen utánozhatatlan. Az a férfi nem színészkedik: Ő él.

2. szál: Vera (Gubík Ági) és férje (Stohl András) [Blogger kérés: Stohl dolgairól ne itt nyissunk fórumot! Köszönöm] boldog házasságban élnek már 6 éve, és nevelgetik közös kisfiukat, Bencét, aki korát meghazudtolóan jól fest, és inkább lányokkal barátkozik, ezért a társai gyakran elverik. Stohl-nak csak az tűnik fel, hogy a családban senki sem fest, rajzol, a gyerek szeme színe barna, holott ő is és Vera is kék, illetve zöld szeműek, ezért orvos lévén csináltat (duplán) egy DNS-vizsgálatot, mely feketén-fehéren kimutatja, hogy nem ő a gyermek apja. Hazaérvén, mikor feleségével első találkozásuk napját kéne megünnepelniük, jó hangulat helyett inkább Verára borítja az asztalt, aki szabadkozik, és hitegeti, hogy nincs senkije. Mikor Stohl mérgében elkezd összerámolni egy bőröndbe, Vera feltárja az igazságot. Mivel Stohl-nak elvileg nem lehet gyermeke, és ezt ők is tudják, Vera azt találja ki, hogy teherbe esik valakitől, és majd isteni csodára fogják a dolgot. El is meg egy homoszexuális párhoz, hogy az egyikük (aki nem mellesleg fest) teherbe ejtse. Nagy nehezen, de sikerül az aktus, és 6 év múlva megszületik a kis Bence. Stohl felrongyol a tetőre, és kisfia festményével szemezgetve iszogat, lefelé lógó lábakkal, Vera pedig egyszerűen képtelen őt ledumálni onnan. A dologba belerángatják szegény 6 éve szerepelt meleg festőt is, aki végül szóval tartja, így a férfi nem ugrik le a tetőről, amíg kisfia haza nem ér. Ezek után órákra bezárkózik. A film vége pedig az, hogy kijön a szobából, gyűrött, koszos ingben, kócosan, és leül a családdal hármasban vacsorázni. Személyes véleményem az, hogy elenyésző százalékban meg tudtam érteni Vera döntését, de alapvetően Stohl-nak adok igazat - teljes joggal. Miről szól egy házasság, ha nem teljes őszinteségről?
Személyes véleményem a színészi munkáról: Stohl András kiváló, profi, zseniális színész. Sajnálom, hogy erre csak most jöttem rá, hiszen nem volt szerencsém soha színpadon látni őt - bár filmes szerepei előre vetítették számomra abszolút tehetségét (és nem mellesleg énekelni is tud). Bence...hááát...kisgyerek még, 10 év múlva visszatérek rá xD Gubík Ági számomra amúgy is semleges karakter volt, amíg el nem indult a történetük. Ez most furán fog hangzani, de ő tud a legédesebben hazudni. Olyan fantasztikusan játszotta el azt, hogy ő most megszeppent az igazság lelepleződése miatt, hogy le a kalappal.

3. szál: Szilvi (Lovas Rozi) és párja (Mészáros Béla), akik semmi másra nem várnak, mint a boldogító igenre. Illetve, mégsem. A srác (hívhatom így, hiszen fiatal) beteges rögeszméje, hogy 'swingeljenek'. Nem tudom, otthon vagytok-e ebben, esetleg többeknek úgy lehet ismerős, hogy gruppen. Ők lennének a dologban, meg még egy fiú-lány pár, és Szilvi rettentően ódzkodik a dologtól (hozzáteszem, joggal). Neki a szex nem csak őrült vágyat jelent és egyáltalán nem boldog a tudattól, hogy míg egy férfi tornáztatja, aki nem a szerelme, egy nőt kell csókolgatnia. De a párja annyira erőszakos ebben a témában, hogy végül arra lyukadnak ki, hogy esküvő előtt még egy ilyen bulit beszereznek először és utoljára, aztán egy évvel az esküvő után jöhet a gyerek. Találnak is erre kapható párost, és hosszabb huza-vona után el is mennek hozzájuk, ellenben Szilvi besokall azt látván, hogy szerelme mennyire élvezi az idegen nő gondoskodását, így lekap egy pisztolyt a falról és kiszalad  a fák közé. A srác (közben eszembe jutott, Józsinak hívták) persze utána lohol, de a lány nem válaszol neki, hanem egyszer csak érkezik egy lövés valahonnan, ami sajnos (vagy szerencsére?) csak a srác fülét éri - termetes darabot leszakítva belőle. A kórházba menet Józsi Szilvi bocsánatáért esedezik, de az elutasítja, sőt, még azt is megpendíti, hogy elhagyja a fiút. Ekkor Józsi azzal vág vissza, hogy minden pasi a szexet, a kéjt hajtja, csak nem mindegyik mondja el őszintén, hogy mire vágyik - ahogy ő tette. A történetük azzal fejeződik be, hogy Józsi mégis Szilvia lakásán ébred fel, lábán azzal a papuccsal, amit Szilvi vett neki (szőrös kutyusos mamusz xD), és cserébe kidobta a kedvenc N*ke darabját. Szilvi erre a látványra ér haza.
Személyes véleményem: Teljes mértékben azonosulni tudtam Szilvi érzéseivel, így egy kicsit jobban bele tudtam élni magam az események folyásába. Kompromisszumok szükségesek ahhoz, hogy 2 ember működni tudjon együtt, de ép ésszel kell meghúzni a határokat.
Személyes véleményem a színészi munkáról: Rozi valami eszméletlen tehetség. Nem is gondolnád, amilyen kis egérke szerepet kapott, de tudod, mit? Innen szép nyerni. Ezt is el kell tudni játszani, és ő eljátszotta, sőt, JÓL játszotta. Bélához különösebb észrevételem nincs, esetleg annyi, hogy abszolút karakterben volt. El tudom képzelni ezt a személyiségű, modorú huszonéves srácot a való életben is. Kovács Patrícia meg hát...(ő volt a gruppen párból a nő) egyszer találkoztam vele a Beugró keretein belül, le is írtam. VISSSSSSSZAVONOMMM. Schmied Zoltán pedig remek őrültnek bizonyult.

4. szál Flóra (Tompos Kátya) és férje (Keresztes Tamás) átszellemült, keresztény hitben nevelik viszonylag nagy kislányukat. A férfi hittantanárként él, Flóra mégis él a gyanúval, hogy férje örömlányhoz jár, így ex rendőr bátyját hívja segítségül, aki hasznos tanácsokkal látja el arról, hogy miket és hogyan nyomozzon le. Flóra visszakozik, de a torony végül akkor dől le, mikor a férfi a házassági évfordulójuk napján 2 órával a megbeszélt program előtt elígérkezett valahová, valakihez "fogorvos" alibivel. Flóra megszerez egy telefonszámot, amit bátyjával együtt a G**gle rendszerébe beütve azonosítanak is - egy egyszerű, mezei örömlányról van szó. A nő és a bátyja odamennek a címre és a lakásba való erőszakos behatolás után le is leplezik a férjet és az örömlányt - még a dolgok előtt. Flóra arról faggatja a férjét, hogy ugyan mit akart egy örömlánytól, amit ő, mint felesége nem tudott volna megadni, idézem:
- Egy puszit...
- Egy puszit?!
- Egy...puszit...lentre. Franciát...
A férfi persze azt is hozzáfűzi az eseményekhez, hogy sosem csinált még ilyet, és csak azért jött ide, mert a feleségét nem merte megkérni erre. Letért a fény útjáról, a sötétségben tévelyeg; bűnt követett el, hisz paráználkodott. Flóra nem engedi haza a férjét, aki ellenben elviharzik. És a slusszpoén az egészben: a k*rva ad tanácsot Flórának az ügyben, hogy hogyan legyen lazább, és még egy valamivel kihívóbb ruhát is ajándékoz neki. Flóra haza megy, leengedi az egész film alatt kontyba fogott haját, kisminkeli az egyszer sem festett arcát, és felveszi a kapott ruhát, majd a kisasztalán álló keresztre nézve várja haza férjét.
Személyes véleményem: Sosem voltam feleség, barátnő is csak amatőr szinten, de sosem kényszerítenék senkire semmit. Jelen esetben Flórát arra, hogy levesse visszafogott és kifejezetten szürke önmagát és vad és kéjes legyen. Ellenben ALL THE RESPECT, hogy a szeretete, amit a férje iránt érez ezek után is, rávette arra, hogy mindezt megtegye.
Személyes véleményem a színészi munkáról: Tompos Kátya elképesztő precizitással alakítja a szent meggyőződéssel bíró feleséget, aki rendezgeti az élete kis ügyes-bajos dolgait. Nem túl hangos, nem túl engedetlen...de ha be kell gyújtani a kályhát, robban. Nem mellesleg gyönyörű! Őszintén Keresztes Tamásról most hallottam először, de ebben a szerepkörben őt sem éreztem elveszettnek. Érdemes lesz utána nézni. Thuróczy Szabolcs meg fenomenális ex-rendőr volt. Lökött, bolondos, de ha a húgáról van szó, ő is kakaskodik.

Nem mellesleg egy állandó helyszín mind a 4 szálban egy szépségszalon, egy szőke asszonnyal, aki később a 4. szálban említett örömlány leszbikus szeretőjének bizonyul.

Amikor az ember moziba megy, örül, hogy kiszabadulhat kicsit a saját világából. Nem kell nektek sem mondanom, hogy milyenek ma a nézetek, az erkölcsök...ugye?  Ezért is lepődtem meg azon, hogy ez a film ahelyett, hogy egy rózsaszín álomvilágot épített volna fel (mint a legtöbb mai romantikus vígjáték), mutatott egy bazi nagy rózsaszín felkiáltójelet. Erre mondta anya, hogy beteg emberek beteg világát éljük, és sajnos igazat kell adnom neki. Sajnálom, hogy így indítom a karácsonyotok, kedves olvasóim, de cikáztak a gondolatok a fejemben és úgy éreztem, megőrülök, ha nem írhatom őket ki magamból.


U.I.: BOLDOG KARÁCSONYT! :)

U.I.2: Továbbra sem értek egyet a felszínes és semmitmondó, elkapkodottnak ható címválasztással.

2012. december 7., péntek

Szülinap, vizsgák, és random dolgok


Most, hogy egy kicsit felszabadultam az iskolai terhek alól, úgy döntöttem, rendszerezem kicsit a nemrég történteket. Először is, elég régen, 3 hete volt a születésnapom, és semmi életjelet nem adtam magamról. Tudom, rossz kislány vagyok. 12-én este hazaértem, és úgy elég feszült volt a hangulat. Nem értettem, hogy mi a baj, így kicsit viccesre vettem a figurát, és megkérdeztem anyát, hogy "ki halt meg", remélve, hogy azt a választ kapom, "senki", és így ő is érzi majd, hogy bármi is a baj, lehetne rosszabb is. Kiderült, hogy a cicámmal volt a gond. Amint elmentem reggel otthonról, megérkezett, a szüleim szerint borzalmas állapotban. nekiment az ajtóknak, falaknak, húzta maga után a két hátsó lábát, hányt, hasmenése volt, aztán már csak lefeküdt, és nem is pislogott, mikor hozzá akartak érni. Nyelni sem nyelt szerencsétlen. Úgyhogy elvitték az állatorvoshoz, aki azt mondta, hogy annyit tud tenni érte, hogy bead egy infúziót, és ha megéri a reggelt, életben marad. 12-én este eléggé ki voltam borulva. Ezt a cicát tényleg nagyon szerettem. Elhatároztam, hogy 13-án, a születésnapom reggelén iskola helyett az állatorvoshoz megyek. 10 felé érkezett a telefon, hogy ne induljunk el, mert a cica nem érte meg a reggelt. Nagyon szeretem anyát, és egy csomó fantasztikus dolgot kaptam tőle a születésnapomra, mégis egész nap szomorú voltam, és úgy érzem, ettől tök önző vagyok. Dóri is tök aranyos volt, teljesen elkényeztetett aznap. Meghívott ebédelni, csinált nekem sütit, egy csomó szupi dolgot kaptam tőle [ő rajzolta a fejlécemet]. Na, hát így lettem 20 éves. Ezeket kaptam:



És egy kis...:











Más. Beköszöntött az első vizsgaidőszak. Mint láthatjátok, kibővült oldalt a teendők listája. A legtöbbtől nem félek, ha belegondolok abba, hogy lesz egy hónapom mindre felkészülni. Ha nem lustizok és megrendszabályozom magam, menni fog. Tudom. Mellesleg rajzoltam is:





U.I.: Tanulok (aka Mulan-t játszok):



U.I.2: Boldog születésnapot kívánok az én első SEBAJ-os lányomnak, Lily-nek! :)