2013. november 24., vasárnap

21. születésnapom



Nálunk valahogy az lett a szokás, hogy a különböző családi ebédek, programok miatt egy születésnap, ami mondjuk a hét közepére esik, jól elhúzódik, akár másfél hétig is. Ez így szokott lenni velem, anyával, Barnabással, a család egyéb tagjaival. Aki nem tudta, az én születésnapom múlt hét szerdán volt. Immáron minden európai országban nagykorúnak számítok. Nem volt különösebb kívánságom, rábíztam anyáékra, hogy mivel ajándékoznak meg, egyetlen dolgot kértem, japán útikönyvet. Íme az ajándékhalom. Egy "Little geisha" feliratú válltáska, egy bekeretezett kanji, amit az öcsém választott nekem (a feliratot Niki derítette ki nekem, azt jelenti, jó szerencse), természetesen az útikönyv, illetve egy piros párnán egy, a homlokát a földhöz érintő porcelán gésa. Továbbá, 2 eseményen is részt vehettem, hála az én csodálatos édesanyámnak. Mindkettő erre a hétvégére esett, ezért is húztam idáig a blogbejegyzést. Szombat este foglalt asztalt ez a drága jó asszony a Takebayashi (bambuszliget) nevű japán étterembe, ahol yakisobát és yakitorit ettem. Anya pedig yakibutát és krumplisalátát evett. Szerintem mindkettő isteni volt, a hely hangulata, kiszolgálása miatt pedig mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a japános környezetet, a japán ételeket, és viszonylag olcsón
szeretne hozzájutni. A színesebb, nagyobb képet én készítettem, a szürkébb, kisebb, rosszabb felbontásút anya a mobiltelefonjával. Sajnos 2 rossz kép készült rólam, ez a jobb xD A vasárnapi program helyszínéül pedig a Syma csarnok szolgált. Hármasban anyával meg öcsémmel szereztünk jegyet az Illusionists című show-ra. Aki nem tudná, miről van szó, a világ legjobb bűvészei, szerte a világból. A legjobb az egészben az volt, hogy valami kavarodás miatt 13. 000 forintos helyen ültünk 6. 000 forintos jeggyel :D Gyerekek, én a tegnapi estét képtelen vagyok szavakba önteni. Közel 3 órás volt az előadás, láttunk mindenfélét. Az én kedvencem a Mentalista volt, de volt még Szabadulóművész, Trükkmester, Feltaláló, meg ehhez hasonló titulusú emberek. Az előadás végén a Szabadulóművész (egyébként olasz származású) kijött a ruhatárhoz. Barnabással
készült fotó is, meg kapott aláírást, én meg pacsit :D Most persze hulla vagyok, ma volt a vizsgafelvétel, és még 3 hét van a tényleges vizsgaidőszakig. Általában azt kell, hogy mondjam, nem szeretem. Nem is a vizsgák a rosszak, sokkal inkább az azt megelőző pár hét, mikor csak az lebeg a szemeid előtt, hogy mindjárt, mindjárt... Nem szokott ennyi képem lenni egy bejegyzésben xD vagy nem szokott mellé írás lenni xD Szóval most kétségbeesetten töltöm a helyet. Tudom, eddig sem volt túlságosan aktív a blog, de előre szólok, hogy ez most sem lesz másképp xD Jönnek a vizsgák, esetleg akkor teszek ki valamit, ha valami nagyon extra dolog van. Ha van új rajzom, ami tetszik, ha motiválni akarom magam. Rögtön ki is teszem a vizsgáimat oldalra, hogy én se felejtsem el őket. Olyan rossz, hogy 2 napja nem beszéltem Dórival T_T Hiányolom :/ Se tegnap, se ma... Mindegy, a kedd hosszú nap, remélem, lesz elég időnk egymásra. No, hát tömören ez volt a 21. születésnapom és környéke, most pedig ezen túllépve jönnek a vizsgák. Vigyázz, kész, start! >.<

2013. november 21., csütörtök

2013. november 3., vasárnap